Az autó akkumulátor bikázása nem gyerekjáték!
Az autó akkumulátor nem örökéletű szerkezet, előfordulhat, hogy szükségessé válik a bikázása. Általában 3-4 évre kalibrálják őket, így érdemes számolni ezzel!
Sok autó konkrétan kijelzi, hogy az akku már a végét járja, némelyik pedig csak olyasmivel utal rá, hogy nehezebben indul be. Ettől függetlenül, igen gyakori, hogy az ember ezekre mégsem figyel, és aztán késő lesz… Az akkunak vége, a központi zár nem nyílik, és jön a feladat: az akkumulátor bikázása.
Egyszerű kis otthoni tevékenység, vagy jóval több annál?
Bikakábel, egy segítőkész autós, és kész is vagy! Gondolod elsőre, de még mielőtt súlyosabb baj történik, egy kicsit mesélnék erről neked.
Ha valaki nem tapasztalt az autó bikázás terén, sajnos a másik sofőr kocsijában is kárt tehet, mi több, az egész akció balesetveszélyes lehet. Melyik csipeszt hova kell csatlakoztatni? Rajta maradhat-e a gyújtás a kocsin? Ez máris két olyan kérdés, amire ha rossz választ adsz, azaz, nem megfelelően jársz el, készen is van a baj.
Autó akkumulátor bikázás Budapesten egy „csettintésnyire”
0620/575-1595
Pontosabban, egy telefonhívásnyira. Mi nemcsak az autónyitást végezzük el villámsebességgel, de akkor is rendelkezésedre állunk a hét bármely napján, ha akkumulátor bikázásra van szükséged. Azután, hogy hívtál minket, 60 percen belül a helyszínre érkezünk, és egy úgynevezett „mobil bikázó” segítségével szakszerűen oldjuk meg a problémádat. Azon túl, hogy az autó akkumulátor bikázást elvégezzük, annyi töltést is adunk rá, hogy haza tudj gurulni az autóval.
A speciális bikázó készülék azért is hasznos, mert nem kell garantálni az autóhoz / akkumulátorhoz való hozzáférést. Helyszíntől függetlenül tudunk segíteni, akármilyen faramuci helyen is áll a járgányod.
Egyéb fontos tudnivalók:
- a mobil bikázót kifejezetten gyorsindításra fejlesztették ki;
- azután, hogy az akkumulátor bikázása megtörtént, 2 órán keresztül járatnod kell a motort, vagy legalább 20 km-es távon autóznod egyet.
Ha másra is szükséged van az akkumulátor bikázásán túl…
Az autó akkumulátor hibája magával vonhatja a távirányító újraprogramozásának szükségességét, ha az elveszti a zár kódját. Mi ebben is tudunk segíteni neked; ugyanígy, ha nagy a baj, és szükséges az autó akkumulátorának cseréje, abban is számíthatsz ránk! Ezen felül pedig zárszervizként is működünk.
0620/575-1595
Miért nem érdemes várnod a hívással, vagy bármilyen más megoldást választanod?
- Ha az autó kinyitása is szükséges, mindenképp szakszerű segítség kell neked: közel 200 különféle, a roncsolásmentes autó zárnyitást segítő szerszámmal rendelkezünk ehhez + nagyjából 5000 autó kinyitása áll már mögöttünk;
- leszólítgatni idegeneket azért, hogy bikázzák már be a kocsidat eleve nem a legjobb ötlet, ráadásul, ha kár keletkezik a másik kocsijában, még azt is fizetheted;
- a fent említett balesetveszélyről nem is beszélve!
És a legfontosabb: nem megy kárba a napod, hiszen az egész akkumulátor bikázás mindössze pár percet vesz igénybe. A kiérkezést követően, csatlakoztatjuk a kézben is elférő mobil bikázó eszközt az autód akkumulátorára, te pedig nem sokkal később már indulhatsz is tovább!
0620/575-1595