Autóajtó nyitás – gyors megoldás az átmeneti kellemetlenségre

 

Dávid szokásos munkanapjára indult, amikor a garázsban elakadt a megszokott rutin: észrevette, hogy nincs meg a kulcsa. A pótkulcs sem jöhetett szóba, mert a nyaralójukban van valahol, ha megvan egyáltalán. Végül kiderült, a slusszkulcsot nem elhagyta, csak bezárta az autóba, ami kívülről nem látszott.

 

Autóajtó nyitás, ha bezártad a kulcsot – „Az ördög sajnos nem alszik”

 

Saját bevallása szerint, Dávid nem egy kifejezett autóguru, Skoda Rapidja céges autó, saját nem is kell neki. Számára a járgány inkább funkcionális, munkába járáshoz, kislányait hozni-vinni vagy épp a családi kirándulások során használja. Ezt akkor mesélte el kollégánknak, amikor megérkeztünk hozzá, és nekiláttunk az autóajtó nyitásnak. Kicsit szabadkozott, hogy nem ért igazán a kocsihoz, de megnyugtattuk: nincs ezzel semmi baj.

 

„Rákerestem a neten, hogy autóajtó nyitás, és brutál sok tippet találtam…”

 

Ezt már félig viccesen említette meg, hogy amíg várt a kiérkezésünkre – óbudai házukhoz fél óra alatt érkeztünk meg – rákeresett, milyen otthoni praktikákat vethetne be? Szerencsére fel sem merült benne, hogy ilyesmire adja a fejét, de kíváncsi volt rá.

Ajánlottak autóajtó nyitást teniszlabdával, vécépumpával, dróttal, légpárnával is. De ennyit ő, viszonylagos amatőrként is biztosan tudott: a Rapid zárja biztos nem nyílna ki ennyitől, a főnöke kínosan ügyelt a lopásbiztonságra. Valóban, a Skoda Rapid dupla reteszes zárral rendelkezik, vagyis onnantól, hogy azt bezárták, csak a záron keresztül nyitható. Nincs ajtófeszegetés, nincs légpárnázás: a zár úgysem enged el. Ez az a zártípus, amit speciális eszköz és szakértelem híján még „csúnyán” sem lehet kinyitni – tehát a profi munkához nem árt szakértőt hívni.

0620/575-1595

 „Szóba sem jöhetett, hogy magam nyitogassam a zárat, viszont az is fontos volt, hogy referenciával rendelkező szakértőt találjak. Dénesnek beleolvastam pár cikkébe, mondván, ha már úgyis ugrott a napom, szóltam a munkában is, akkor legalább tudjam, kit hívok ide. Ez mégiscsak bizalmi kérdés. Végül az 5000 autóajtó nyitás győzött meg, ami már mögötte áll, no meg az, hogy érthetően olvastam arról nála, miért jobb, ha nem nyúlok a kocsihoz magam. Sem pluszköltségeket, sem pedig hosszú szervizelést nem akartam amiatt, hogy kárt teszek a Rapidban, főleg, hogy a cég tulajdona.”

 

Autóajtó nyitás villámgyorsan, garanciával: végül mégsem lett oda Dávid napja

 

Noha a főnökének már szólt, hogy aznap valószínűleg csak ebédszünet után ér be dolgozni, meglepetten tapasztalta, hogy a 30 perces érkezés után az autóajtó nyitás sem volt több, mint 20 perc. Speciális dekódolót használtunk, amit reteszes autózárak esetén szokás, hogy károkozás nélkül tudjuk kinyitni a kocsit. A tervezett esetleges kulcsmásolásra pedig nem is volt szükség, hiszen az ülés alatt Dávid megtalálta a slusszkulcsot. Így gyorsan tudta onnan folytatni a napját, ahol az megakadt.

Ár tekintetében:

Dávidnak az autóajtó nyitás 15 000 Ft-ba került (+ áfa), ami még mindig nagyságrendekkel olcsóbb, mintha betörte volna a Rapid ablakát. „Elkönyveltem tanulópénzként, hogy legközelebb jobban figyeljek. Ami azonban biztos, hogyha bármi hasonló történik, akár ne adj isten, lemerül az akku, vagy valami gond lenne az autózárral, csak Déneséket hívom. Profi, gyors munkát végeztek, és mivel garanciát vállaltak rá, hogy nem tesznek semmilyen felesleges kárt a kocsiban, a hibátlan fényezés miatt sem kellett aggódnom.”

0620/575-1595